HAJDÚSZOBOSZLÓI MAZSORETT EGYÜTTESÉRT ALAPÍTVÁNY HONLAPJA

A GYŐZTESEK NEM SZÜLETNEK, AZZÁ VÁLNAK!





AZ ALAPÍTVÁNY NEVE

HAJDÚSZOBOSZLÓI MAZSORETT EGYÜTTESÉRT ALAPÍTVÁNY


m_101.jpg

AZ ALAPÍTVÁNY BANKSZÁMLASZÁMA

11738084-20028022




Elkezdődött a „mazsorett szezon"!

Néhány új koreográfiát is bemutatva, az Aqua-Palace átadási ünnepségén fellépett a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Mazsorett Együttesének senior csoportja. Ezzel, mintegy nyitányát adta ez évi bemutatkozásainak.

Március 27.-én, a most alapított Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttesért Alapítvány támogatásával megrendezték a szóló, duó-trió táncosok Házi Bajnokságát. Mintegy huszonhárom vállalkozó szellemű táncos mutatta be tudását egy független, hozzáértő táncpedagógusokból álló zsűri előtt. Részben ez a verseny volt hívatott arra választ adni, hogy kik lehetnek azok, akik majd indulhatnak az Országos Bajnokságon. Ott ugyanis kategóriánként két főben limitált az indítható létszám.

A szülők, rokonok, érdeklődők előtt fellépőkön még érződött a versenyláz, de összességében biztató teljesítmény nyújtottak a lányok.

A zsűri az alábbi eredményt hirdette ki:


Cadet solo: 1. Páll Renáta                      

                   2. Pap Vivien                                         

                   3. Kurucz Henriett               

                   4.Parti Viktória                                      

                   5.Szász Nikolett                 

                   6.Varga Brigitta 

Cadet duo:  1. Domonkos Lilla-Tóth Viktória

                    2. Páll Renáta- Szász Nikolett

                    2. Fekete Rebeka-Helecz Nikolett

Junior duo:   1. Czeglédi Stefánia-Fazakas Anikó

                    2. Fekete Rebeka-Helecz Nikolett

Senior solo: 1. Horog Rita

                    2. Darabos Dóra

Senior duo-trio: 1. Darabos Dóra-Horog Rita

                          2. Darabos Dóra-Várdai Ágnes

                          3. Horog Rita-Kállai Daniella

                          4. Németh Nikolett-Ónodi Orsolya-Sánta Anett

                          5. Varga Erzsébet-Varga Katalin


haziverseny1991.jpg

A kadet solo táncosai és helyezettjei


haziverseny2031.jpg

Cadet duo táncosai az alkalmi dobogón



haziverseny2141.jpg

Senior duo szereplői

A Házi Versenyt követő napon rendezték Tiszaújvárosban a Magyar Látványtánc Sportszövetség területi kvalifikációs versenyét. Itt minden korcsoport csoportjai valamint a szóló- duó formációk is neveztek, akiket népes szurkológárda (szülők, rokonok,barátok) kísért. A verseny jó eredménnyel zárult.

 Az OB résztvevőit az öt helyszínen megrendezett területi verseny összesített eredményei alapján választja ki a szövetség vezetősége és a zsűri.

Az MLTSZ Országos Bajnokságát Budapesten rendezik, ahol a Kaposváron megrendezendő Európa Bajnokságra és Világkupára lehet majd kvalifikálni.

tiszaujvarosi_csapat.jpg

Tiszaújvárosi verseny szereplői




2010. április 3.-án újabb megmérettetésen vett részt a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttes kadet és junior csoportja. Mezőberényben rendeztek „A" kategóriás nemzetközi mazsorett versenyt, amelyen nyolc magyar település csapata(Mezőberény, Gyál, Debrecen, Forráskút, Makó, Dunaföldvár, Hajdúszoboszló, Mórahalom), valamint cseh és román versenyzők vettek részt. A mezőny erősségére jellemző, hogy az indulók között Európa bajnokok és helyezettek is szép számmal voltak.

Táncosaink - a lelkes szülők kitartó, hangos buzdítását, támogatását is maguk mögött érezve - nem vallottak szégyent. Minden csapat két színpadi botos koreográfiát adott elő és ebből számolt a nemzetközi zsűri átlagpontszámot. Ennek eredményeként a kadet csoport harmadik helyezést ért el, megelőzve többek között a Debreceni Valcer Táncstúdió csoportját is. A juniorok - ugyancsak két produkciót előadva - a negyedik helyen végeztek.

Baton kadet szóló kategóriában három táncosunk indult. Pap Vivien ötödik, Parti Viktória hatodik, Varga Brigitta hetedik helyen végzett.

Igen szép eredményt ért el baton kadet duó-trió kategóriában a Domonkos Lilla-Tóth Viktória páros. Tartalmas koreográfiát és megnyerő előadásmódot ötvöző táncukkal az induló nyolc páros versenyében bronz érmet nyerve, harmadik helyezést érdemeltek ki.

Ugyanebben a kategóriában Páll Renáta - Szász Nikolett duó a hatodik helyen végzett. Junior korcsoportban egy párosunk indult. A Czeglédi Stefánia - Fazekas Anikó duó tizenegyedik helyet szerezte meg.

Ez a verseny jó erőfelmérésnek bizonyult a közelgő országos verseny előtt és látható, hogy mely területeken kell tovább is kitartóan dolgozni a még eredményesebb szereplés érdekében.

haziverseny111.jpg

              Domonkos Lilla - Tóth Viktória bronzérmes kadet duó




A Magyar Látványtánc Sportszövetség első alkalommal rendezett Európa Bajnokságot. Az eseménynek június 25-27 között Kaposvár adott helyet, ahol 1500 táncos vette birtokba erre a három napra a somogyi megyeszékhely sportcsarnokát. Az indulók között ott volt az a hét hajdúszoboszlói mazsorett lány is, akik az Országos Bajnokságon elért eredményük alapján jogot szereztek az indulásra és vállalták is az újabb megmérettetést.


A három napon át tartó versenyen, három korosztályban(gyermek, junior, felnőtt), „A” (már több éve kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzők) és „B”(ebben az évben indultak első alkalommal MLTSZ. versenyen) kategóriában,  363 táncot mutattak be a résztvevők a lelkes közönség és a hozzáértő, neves, profi táncosokból és koreográfusokból álló zsűri előtt.


Évek óta növekvő létszámmal vesznek részt a MLTSZ. versenyein a mazsorett együttesek is. Az Európa Bajnokságon 38 versenyszám szerepelt Majorette és Twirling tánckategóriában.

Ezek között volt az a hat versenyszám is, amelyeket a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttes táncosai adtak elő. Nem is akárhogyan!

Gyermek korcsoportban, szóló bottal kategóriában Szász Nikolett Mónika arany minősítést szerzett.

Ugyancsak ebben a korcsoportban, duó bottal kategóriában Domonkos Lilla – Tóth Viktória páros első helyen végeztek és ezzel Európa Bajnoki címet szereztek.

Junior korcsoportban, duó bottal kategóriában a Czeglédi Stefánia – Fazekas Anikó páros szintén a dobogó legmagasabb fokára léphetett fel, ugyancsak Európa Bajnoki  címet szerezve.

Felnőtt korcsoportban, szóló bottal kategóriában két kiváló mazsorett lány indult a versenyen. Első lett és ezzel Európa Bajnoki címet szerzett Darabos Dóra, a harmadik helyen pedig Horog Rita végzett.

Ugyanebben a korcsoportban a két lány alkotta duó ezüst minősítést érdemelt ki.


Gratulálunk a lányoknak, akik újabb elismerést szereztek a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttesnek, a városnak és természetesen önmaguknak.

A táncosok eredménye Genschorek Katalin művészeti vezető felkészítő-munkáját dicséri, amit Darabos Dóra és Várdai Ágnes is segített.


A rendezvény befejezéseként a több száz táncos közös koreográfiát betanulva és előadva csatlakozott a június 26.-i „Drogellenes Világnap” eseményeihez. Az össztáncról a Kapos TV. felvételt készített(egyébként a teljes versenyt élőben, on-line közvetítette), amelyből rövidesen videó – klip  lesz látható a világ számos országa így Magyarország televízióiban is.

p10506481.jpg



Köszönet!


Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttesért Alapítvány részére nyújtott adományaikkal támogatták az Együttes Európa Bajnokságon való részvételét! A pénzbeli adományokból az Alapítvány a táncosok, két fő kísérő és a gépkocsivezető utasbiztosítását fizette ki és tartalékolt későbbi rendezvényekre is.

Az Együttes az alábbi eredményeket érte el az Európa Bajnokságon:

Kadet csapat, bottal összetett                 14. helyezés

·         Kadet show                                               9. helyezés

·         Junior csapat, bottal összetett                  13. helyezés

·         Senior csapat, bottal összetett                  12. helyezés

·         Senior csapat, pom-pon összetett             11. helyezés

·         Senior mini mix                                        10. helyezés


Támogatóink:  Bodor Béláné,  Holodáné Kaló Csilla, Kiss Gáborné

                        Páll Jánosné, Koscsák Gézáné, Soós Lászlóné

                        Zabos Lászlóné, Agárdi Gyuláné, Kovács Lászlóné

                        Szilágyi Gyöngyi, Katona Tiborné és Kollégái, Rétvári Gyuláné

                        Varga Jánosné, Maros Gyöngyi, Fazekas Sándor

                        Pinczés Károly, Longável Lajosné, Dr. Sóvágó László polgármester, Kemencés Kft.

                        Nortizs Kft., Hodosa Bt., Uniqa Biztosító,

                        Auqa Plastech Kft, Rock Cafe, Zita Fagyi,



Hajdúszoboszló, 2010. augusztus 31.


                                                                                                                                                                 Darabos János

                                                                                                              kuratórium elnöke







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 14
Heti: 19
Havi: 141
Össz.: 37 645

Látogatottság növelés
Oldal: AKTUÁLIS HÍREK
HAJDÚSZOBOSZLÓI MAZSORETT EGYÜTTESÉRT ALAPÍTVÁNY HONLAPJA - © 2008 - 2024 - hszoboszlo-mazsorett.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »